Irányvesztés és nyári depresszió

Ez a nyár eddig sajnos nem úgy alakul, ahogy elterveztem. Először is, borzasztóan meleg van. Van, hogy napokig ki sem mentem a lakásból, mert már reggel konkrétan 30 fok felett volt a hőmérséklet. És én szeretem a meleget, de az állandó forróságot már nem. És volt sok tervem arra, hogy majd akkor kint leszek többet, meg elkezdek futni és hasonlók, és ebből nem valósult meg semmi.

Emellett a hétfői és pénteki szabadnapjaim is egyelőre inkább szétfolynak, szóval egyáltalán nem érzem magam hatékonyabbnak. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy a FIRE önmagában nem ad megváltást, nem leszek tőle aktívabb és boldogabb. Tényleg ki kell találnom, hogy mit is akarok csinálni. Úgyhogy közel 3 év szünet után visszamegyek egy új terapeutához, hogy segítsen kitalálni, mi is lehet a problémám, és hogyan tudnám magam motiválni.

De hogy azért ne csak a rossz dolgokról írjak, írok a Bátor Táborról is; megvolt az egy hetes nemzetközi turnusom, vagyis cseh és szlovák gyerekekkel és szüleikkel volt íjászkodás. Az első két nap még mindig nagyon nehéz volt idegenekkel aludni, utána viszont teljesen megszoktam, és egész jól tudtam pihenni is. Viszont tény, hogy napi 15-20 ezer lépéseket lesétálni, állandóan figyelni, és utána még este is aktívnak lenni nekem sok volt. Ezért azt az értékelést kaptam, hogy a vártnál kevésbé voltam aktív, és hogy ezt fejlesztenem kell. Ezzel nem is vitatkoztam, én is éreztem ott, hogy míg más végig pörögte az egy hetet, én már este 22:30-kor mentem aludni.

Ami még jó volt a Bátor Táborban, hogy ráébresztett arra, mennyire is könnyű életem van. Látva - főleg a beteg gyerekek szüleit -, hogy nekik ez a néhány nap kikapcsolódás van az év során, nagyon sokkoló volt. Én meg itt azon problémázok, hogy nem találom meg az életem értelmét. Ez aztán az igazi first-world problem. Mindenesetre remélem, hogy a terapeutával fogok tudni dolgozni, és hamarosan jobban látom majd, mi is legyen a post-FIRE célom.